|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 39 találat | lapozás: 1-30 | 31-39 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tar Károly 1991. július 18.Kertész Lóránd jelenleg Montrealban egy fejlesztési iroda elnöke, azelőtt Nagyváradon élt. A Kelet-Nyugatnak adott interjúban beszámolt az Ellenpontokban való részvételéről. Hangsúlyozta, hogy szűk kör tette volt az Ellenpontok. "Az Ellenpontokat Szőcs Géza, Ara-Kovács Attila és Tóth Károly szervezte, szülte, csinálta." Az Ellenpontok Nagyváradhoz kötődik, az erdélyi szamizdat Tóth Károly lakásán készült. 1982. nov. 7-én jelentek meg a rendőrök Kertész Lóránd lakásán, házkutatást tartottak és bevitték őt, az öccsét és édesanyját is. Tóth Károlyt megverték a Securitate vallatói. A nyilvánosság segítette őket. Magyarországon hetvenegy neves értelmiségi írásban tiltakozott a kormánynál az erdélyi letartóztatások ügyében. Az Egyesült Államok kongresszusán is szóba került az Ellenpontok szerkesztőivel kapcsolatos rendőrségi eljárás. Kertész Lóránd 1983-ban kivándorolt Kanadába. /Tar Károly: Bontották a hallgatás falát? = Kelet-Nyugat (Nagyvárad), júl. 18./1992. augusztus 13.Bálint Kelemen Attila, a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum igazgatója elmondta leváltásának történetét: a tanévzáró ünnepségen nem fogott kezet Funar polgármesterrel, mert előzőleg Funar több magyarellenes kijelentést tett. Funar dühös lett, szemtelenebb nemzetet, mint a magyart, nem látott, mondta. Funar vádiratot állított össze a magyar igazgató ellen, követelve leváltását. Ezt felolvasták a rádióban is. Victor Dragoi főtanfelügyelő jún. 23-án leváltotta Bálint Kelemen Attilát. Több tiltakozó beadvány született, az igazgató pedig fellebbezett. Választ még nem kapott. /Tar Károly: Aki nem fogott kezet a kötélverővel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 13./1993. február 3.Nistor Gáspár, a NIS Kiadó igazgatója nyilatkozott: cégük, a NIS Electornics Kft könyvkiadást is kezdeményez, elindítják az Erdélyi Kiskönyvtár sorozatot. A sorozat szerkesztője Tar Károly és Sztranyiczki Mihály, Y. Szabó Gyula a rendszergazda. Első kötetük: Romániai magyar nyelvvédő szótár. /Könyvsorozat indul. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./1993. november 24.Kocsis István számos nagysikerű dráma szerzője, új könyve két éve jelent meg /Történészek a kereszten avagy az áldozatok bosszúja, Püski Kiadó, Budapest/, ez a mű regény a román történelemhamisításról, gazdag dokumentum-anyagot vonultat fel. /Tar Károly: Történészek a kereszten. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 24./1995. február 16.Öt évvel ezelőtt alakult újjá az Erdélyi Szépmíves Céh. A nagyszabású tervekből kevés valósult meg, mindössze két könyvet és három füzetet adtak ki. Idén Kiss Jenő, az ESZC tiszteltbeli elnökének és Szőcs Géza elnöknek a megbízásából Tar Károly vállalta az ügyintézői feladatokat, az ESZC újbóli fellendítését. Minden nagyobb központban szeretnének fiókszervezetet létrehozni, ehhez kérik, hogy jelentkezzenek az alapító és pártoló tagok, iskolák, könyvtárak Tar Károly kolozsvári címén. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 16./1995. május 16.Íróközpontú a könyvkiadás, holott kétmillió olvasóban kell gondolkozni a megmaradáson, írta Tar Károly. Mostanában nem beszélnek népszolgálatról, népnevelésről, elkoptatatott kifejezések ezek. Mégis szükségesek a tudnivalókat tartalmazó sorozatok, ilyen az Erdélyi Kiskönyvtár, amelynek ő az egyik szerkesztője. Az Analog Kiadó, Szőcs Géza segítségével akarnak több kötetet megjelentetni, ezek egyike az Erdélyi Történeti Adattár lesz. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./1995. május 20.Máj. 20-án Kolozsváron megalakult az Erdélyi Szépmíves Céh kolozsvári irodalompártoló fiókszervezete Szőcs Géza elnök és Tar Károly intéző jelenlétében. A fiókszervezet elnöke Pillich László. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./1995. november 10.Lemondott kilenc hónapig betöltött intézői tisztéről Tar Károly író, az Erdélyi Szépmíves Céh alapító tagja. A céh tagjainak száma jelenleg 1959 fő, olvasható leköszönő levelében, amennyiben a majdan összeülő közgyűlés érdemesnek tartja, a jövőben a külföldi fiókszervezetek kialakításában tehetné magát hasznossá. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./1995. november 27.Tar Károly családi okok miatt leköszönt az Erdélyi Szépmíves Céh /ESZC/ intézői tisztségéből. Számot adott arról, mit tett kilenc hónapos működése alatt. Az ESZC első könyvsorozatának négy könyve nyomdába került, a Reményik, a Bánffy és az Emlékkönyv a kolozsvári Glória Nyomdában nyomásra készen áll. A céh működésének alapját a fiókszervezetek képezik, az ESZC könyvadományaival mindenütt kiskönyvtárat alakíthattak ki maguknak. Megnyílt és működik az ESZC központi irodája. A második könyvsorozatot Lászlóffy Csaba vezetésével négytagú szerkesztőség készíti elő. Eddigi munkatársa, Eszényi Noémi lesz a jövőben az ESZC intézője. Az ESZC-nek 1959 tagja van. Nagy szükség van a támogatásra, a háború előtti Céh 28 000 magyarországi pártoló tagot számlált. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./1996. május 17.A Hargita Népében /72. sz./ megjelent beszélgetést ismertetett az A Hét: Murádin László, a kolozsvári Nyelvtudományi Intézet főkutatója válaszolt Komoróczy György kérdéseire. Murádin László a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvészeti tanszékén, Szabó T. Attila és Márton Gyula tanítványaként kezdte pályafutását. Gyakornokként részt vett a moldvai csángó és egyéb nyelvjárási atlasz gyűjtőmunkájában. 1957-ben áthelyezték a Nyelvtudományi Intézetbe, ahol szintén a nyelvföldrajzi kutatómunkába kapcsolódott be. Időközben munkahelye bővítette tevékenységi körét, ezt fejezi ki a jelenlegi neve: Sextill Puscariu Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézet. Az intézet adja ki a Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények /NYIRK/ című folyóiratot. Murádin László főkutató egyben a NYIRK titkára. Az intézetben három magyar kutató dolgozik, ketten a magyar-román szótáron, ő pedig a nyelvjáráskutatási részen tevékenykedik. A NYIRK 1957-ben indult, eddig 71 füzete /száma/ jelent meg. Példányszáma régen ezer körül mozgott, most 350, ennyi az előfizetők létszáma. A NYIRK főszerkesztője Szabó Zoltán, helyettese Antal Árpád, mindketten egyetemi tanárok. - Az elmúlt években két nyelvművelő kötet jelent meg: Sztranyiczky Mihály-Tar Károly: Romániai magyar nyelvvédő szótár /1993/, valamint Komoróczy György: Magyar szavaink nyomában /1994/. Murádin László tanulmányait tartalmazza a rövidesen megjelenő Nyelvjárási tanulmányok /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1996/ című kötet, /A Hét (Bukarest), máj. 17., Lapszemle rovat/1997. szeptember 4.A nemrégiben Svédországba áttelepült kolozsvári születésű Tar Károly író híres arról, hogy nem enged becsületes írói szándékából, hogy mindig hű maradjon az írott szó jelentéséhez. Illemtanszótárt is összeállított. Legújabb könyve, a Szerenád kisprózai írásait gyűjtötte kötetbe. /Kisgyörgy Réka: Szerenád. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./1999. január 27.A Svédországban élő Tar Károly író tudósított arról, hogy a https://members.xoom.com/Tokes Lászlo internet-címen aláírásgyűjtő ív található. Ehhez mindazok csatlakozhatnak, akik támogatják azt kezdeményezést, hogy Tőkés László püspököt, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét Nobel békedíjra javasolják. A listán eddig több mint 2000 aláírás gyűlt össze. /Aláírásgyűjtő ív az interneten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./1999. november 3.A most megjelent nyelvészeti könyv /Vallomások az anyanyelvről (Gloria Kiadó, Kolozsvár, 1999) Gyűjtötte: Péterfy Mihály, gondozta: Tar Károly, kiegészítette: Lázár Oszkár ny. egyetemi tanár, szerkesztette: Sztranyiczki Mihály./ tárgyszerűen aforizma-gyűjteménynek is nevezhető. A kiadványban csaknem 250 magyar és más nemzetiségű szerző több mint félezer rövidebb-hosszabb sorban kifejtett gondolata sorakozik. A svédországi Magyarok Országos Szövetségének Anyanyelvünk Alapítványa, valamint a Magyarok Világszövetsége támogatásával napvilágot látott könyvecske állandó útitársa, lehet minden magyarnak. /László Ferenc: Őszintén erős várunkról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./2002. július 22.A Svédországból mintegy kéthavonta hazaérkező Tar Károly arra a kérdésre, hogy "mi járatban itthon?", az író mindig azt válaszolja: én nem hazajöttem, én itt, Erdélyben lakom, csak az év legnagyobb részét Svédországban töltöm. Az ismert katona szerzője nem anteuskodni jár haza, mint oly sok más határon kívülre szakadt pályatársa. A Transsylvanicus szignó Erdély-szerte mindenki előtt hiteles írói személyiség. Júl. 22-én Kolozsváron, a Phoenix Könyvesboltban bemutatják három új kötetét: Az ismert katona bővített kiadását, a forradalom utáni évek publicisztikáit tartalmazó Magyar dolgokat, és a Létszó verseskönyvét. /Szabó Csaba: Az itt- és ott-hon országútján. Transsylvanicus ante portas. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./2003. július 8.Az Ághegy - skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam - több mint 600 oldalas antológiába összegyűjtött anyagát a kolozsvári Nis Kiadó adta ki. A Skandináviában élő magyar írók, költők, képzőművészek többsége az utóbbi ötven évben telepedett ki. Erdélyiek, magyarországiak egyaránt találhatóak közöttük. A Tar Károly által szerkesztett anyagban jól megfér egymás mellett Bartal Klári klasszikus hagyományokhoz kötődő versnyelve és Bitay Zsolt avantgárd irányzatokra emlékeztetető lírai beszédmódja, Tar Károly veretes prózája és Kovács Katáng Ferenc komor és tömör novellái. A szépirodalmi rész mellett jelen vannak a skandináviai magyar képzőművészek alkotásai, Veress Pál és Madarassy György erdélyi tájakat, városokat ábrázoló festményei, Balogh Beáta szürrealisztikus képei. Az Ághegy skandináv irodalmakból lefordított anyaga is értékes. Az Ághegy internetes címe: www.hhrf.org/aghegy. /Karácsonyi Zsolt: Egy skandináviai magyar folyóirat. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./2003. szeptember 12.Szept. 10-én Kolozsváron, a Phoenix könyvesházban bemutatták az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm című kötetet. Gergely Tamás Stockholmból, Tar Károly Lundból, a két Takács Gábor közül pedig egyikük Kolozsvárról, másikuk Szentendréről írta a könyv tanulmányait és beszámolóit. Ezután Sebesi Karen Attila színművész és lánya /Sebesi Hripszimé Tündér/ előadása következett. /Dézsi Ildikó: Svéd művészet, magyar módra. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./2005. február 9.Megjelent Lászlóffy Csaba: A félelem halmazállapota /Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2005/ című regénye. A szerző egy szerelmi történet keretébe ágyazva mutatja be a diktatúra elembertelenített világát, a kiszolgáltatott értelmiségiek hétköznapjait. Lászlóffy Csaba jól ismeri ezt a világot, ő maga is azok közé a szókimondók közé tartozott, akiktől félelmükben elfordultak az emberek. /Tar Károly: A félelemkutató bátorsága. Lászlóffy Csaba: A félelem halmazállapota című regényéről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./2005. május 17.Tamás György műgyűjtő fáradhatatlanul rendezi a kiállításokat, csoportost vagy egyénit, kiadványokban népszerűsíti az egyetemes magyar képzőművészeti munkákat, elsősorban Stockholmban, az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholmon – az EMKES-en keresztül. Ennek az egyesületnek a célja, amint a hasonló című könyv első fejezetében a négy szerző, Gergely Tamás, Stockholm, Takács Gábor, Kolozsvár, Takács Gábor, Szentendre és Tar Károly, Lund, kifejti, a magyar képzőművészet támogatása és népszerűsítése, ezen belül kiemelten az erdélyi szerzőké és munkáiké. Most rendezi a második nagyszabású képzőművészeti tárlatot Tamás György műgyűjtő. Mind a március 17-i, első, mind a mostani, második, május 26-án megnyíló kiállítás, az EMKES 10. jubileumának szentelt rendezvény bemutatja a magyar képzőművészeket Kolozsvártól Amerikáig, Nagybányától Párizsig. A Kolozsvárról elszármazott mecénás szervezte márciusi kiállításon kiváltságos helyet kapnak kolozsvári képzőművészek: Essig Klára, Imecs László, Macskássy József, Miklóssy Gábor, Tompos Opra Ágota, Starmüller Géza, Gy. Szabó Béla, Szolnay Sándor, Takács Gábor, Tóth István. Közülük ugyan sokan már elhunytak. A felsoroltakon kívül több mint 25 magyar képzőművész munkáját mutatták be. A május 26-án Stockholmban, az Idős Magyarok Klubjában (Senior Klub) nyíló kiállításon 38 képzőművész szerepel 59 munkával. Ezen a kiállításon zömmel szobrászok, keramikusok szerepelnek, de festők és grafikusok is. Az alkotók egyharmada „kincses Kolozsvárt” képviseli. /Tatár Zoltán: Magyar képzőművészeti tavasz Stockholmban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 17./2005. július 4.Tar Károly válogatott írásai címmel megjelent CD-lemezen a Svédországban élő szerző munkáiból válogatva versek, regények, színjátékok, közírások, riportok, szociográfiai írások, napló, fordítások és szótárak /Viselkedjünk, Romániai magyar nyelvvédő szótár és az Illemszótár/ sorakoznak. Szubjektív válogatás, mondta a 70 éves szerző. Tar Károly író, szerkesztő /sz. Kolozsvár, 1935/ dolgozott lakatosként, műszaki rajzolóként és tervezőként, 1958–1968 között a kolozsvári Igazság napilap munkatársa, 1987–1988 között a Napsugár főszerkesztője. 1990-ben a Kolozs megyei RMDSZ szervezőbizottságának vezetője, a Szabadság napilap egyik alapítója, külső munkatársa, megszűnéséig a Szabad Európa Rádió tudósítója. 1991-ben az Erdélyi Szépmíves Céh újraalakításának egyik törvényes beiktatója, a Magyar Nemzet tudósítója, az Erdélyi Kiskönyvtár alapító szerkesztője, 1994 végétől 1995-ig az ESZC intézője, 1993-tól az Erdélyi Napló főmunkatársa. 1995 végén Svédországba költözött, ahol összefogja az ottani magyarságot, magyar nyelvű lapokat, magyar rádióadást indított. A magyar művelődésben végzett munkájáért 2003-ban a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki. /F. I.: Tar Károly válogatott írásai. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./2005. szeptember 15.Harmadik alkalommal jelentkezett Temesváron, a Bánság Múzeumában évente megrendezésre kerülő Cart-Vest könyvvásáron az Irodalmi Jelen Könyvek (IJK). Az IJK-ról Böszörményi Zoltán kiadó- és laptulajdonos, főszerkesztő elbeszélgetett a rendezvény megnyitóján megjelent írókkal, költőkkel, művelődési vezetőkel. A legfrissebb könyveik: Paul Sohar Hazajáró versek (angol és magyar nyelven), Tomaso Kemény Erdély aranypora, az IJK és A Dunánál Könyvkiadó (Kolozsvár–Budapest) közös munkája, Pongrácz P. Mária Arckép lepkékkel című novelláskötete, Farkas Wellmann Éva Itten ma donna választ, György Attila Harcosok könyve, Demeter Szilárd Egérfelügyelő és Tar Károly Kutyatár. Megjelenés előtt állnak: Bágyoni Szabó István Elszabadult konténerek, Jancsó Miklós Kandi-kamera, Nagyálmos Ildikó Félmozdulat és Irházi János Morczika levelei. /(Szekernyés): Könyvek a múzsák hajlékában. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 15./2006. szeptember 9.Szeptember 8-án Budapesten az Alexandra Könyvesházban került sor az aradi Irodalmi Jelen folyóirat 2004 őszén meghirdetett negyvenezer dolláros regénypályázata díjainak kiosztására. Böszörményi Zoltán, a regénypályázat kiírója bejelentette, az eredeti hat helyett, tíz díjat osztanak ki Böszörményi Zoltán, az Irodalmi Jelen főszerkesztője, a zsűri elnöke méltatta a pályázatok számokban is kifejezhető sikerét: a 283 pályamunka 3 világrészről, 12 országból érkezett. A regénypályázatra a legtöbb pályamunkát (az összes mű nagyjából háromnegyedét) Magyarországról, jó félszázat Romániából, a többit Szlovákiából, Ukrajnából, Szerbiából, Németországból, Írországból, Franciaországból, Svájcból, Svédországból, az Amerikai Egyesült Államokból és Ausztráliából küldték be. Galgó Balázs színművész felolvasta a zsűri által összeállított értékelőt. A díjakat Böszörményi Zoltán adta át. /Jámbor Gyula: Amerikától Ausztráliáig próbáltak szerencsét. Példátlan siker az Irodalmi Jelen regénypályázatán. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 9./ A díjazottak: I. díj: Sigmond István II. díj: Nagy Koppány Zsolt III. díj: Balogh Róbert Különdíjak: Bencze Erika, Czegő Zoltán, Halász Margit, Ircsik Vilmos, Kapdebo Tamás, Siklósi Horváth Klára és Tar Károly (Irodalmi Jelen – OTP különdíj)2007. január 29.Január 27-én s Kolozsváron hatalmas gyereksereg ünnepelte a Napsugár gyermeklap ötvenéves születésnapját. A Napsugár 18 megye ötszáznál több településére jut el, húszezer példányban. Az előző napon 18 megye sok száz iskolájának udvarán gyűltek össze az 1–4 osztályos gyerekek és tanítóik. Zsigmond Emese, a lap jelenlegi főszerkesztője elmondta: szatmárnémeti tanítónők kezdeményezésére öt vándorbotot és emlékkönyveket indítottak útra Erdély-szerte. Kolozsváron az ünnepségen Zsigmond Emese emléklapot adott át a volt munkatársaknak – íróknak, költőknek, grafikusoknak – is. Cseh Áron édesapja, néhai Cseh Gusztáv grafikusművész helyett vehette át a többévtizedes Napsugár-tevékenységért járó dokumentumot. Jelen volt Bajor Andor és Bálint Tibor özvegye is. Murádin Jenő művészettörténész, hajdani főszerkesztő beszámolója után Zsigmond Emese részleteket olvasott fel Veress Zoltán, Méhes György, Kovács András Ferenc, Tar Károly leveleiből. Kolozsváron a Magyar Operában tartott műsor sikeres volt. /Köllő Katalin, Nagy-Hintós Diana: „Három véka jókívánság: áldjon meg az ég!” Születésnapi mulatság az ötvenéves Napsugár tiszteletére. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./2007. február 2.A magyar kultúra napján, január 22-én Budapesten a Stefánia-palotában rendezik meg évről évre a Magyar Kultúra Napja gálát. Az ünnepséget megelőzi a palotakertben Balassi Bálint szobrának megkoszorúzása. Az ünnepség az évszázadok katonaviseletét felöltő honvéd hagyományőrzők bevonulásával, a Himnusz eléneklésével és a Szent Korona másolata előtti tiszteletadással kezdődik. Köszöntők után a kitüntetések átadása következik, az idén Chis Nicolae, Bánffyhunyad polgármestere kapta meg a XXI. századi béke emlékoszlopa elismerést, mert támogatta a város magyar lakosságának hagyományőrző törekvéseit. A gála díszvendége az idén két település volt. Az egyik a kárpátaljai Rahó városa, tizenhét ezer fős lakosságának tíz százaléka magyar. A másik bemutatkozó település a Székesfehérvár melletti Szabadbattyán. A Magyar Kultúra Lovagja címet 1999-ben alapították, évente több mint harmincan részesülhetnek ebben a kitüntetésben, olyanok, akik a határon innen és túl élő magyarság érdekében önzetlen munkát folytattak a művelődés terén. Másodszor avattak kolozsvári lovagot. Tavaly Tatár Zoltán közírót tüntették ki, idén dr. Gaal Györgyöt. A felolvasott indoklás szerint: „A kolozsvári egyetem angol–magyar szakos diákjaként részt vállalt az Echinox diáklap magyar oldalainak szerkesztésében. 1974 óta jelennek meg filológiai pontossággal szerkesztett kötetei. Kolozsvár magyar történelmi-művelődéstörténeti múltjának kutatója, népszerűsítője. Az egyház-, oktatás- és orvostörténet kutatója. Elnöke a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak és a Házsongárd Alapítványnak. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. ” Ezek alapján a Kolozsvár Társaság javaslatára „A magyar kultúra határon túli ápolása érdekében kifejtett életművéért” kapta a lovagi címet. A felavatottak a Kárpát-medence minden magyarok lakta régióját képviselték. Erdélyből még négy személyt tüntettek ki idén. Sütő András posztumusz kapta meg a Magyar Kultúra Lovagja címet, továbbá Szőcs Lajos korondi néprajzkutató helytörténész és Both Aranka székelyudvarhelyi néptáncművész és -oktató részesült a kitüntetésben. A Kolozsvárról elszármazott, Svédországban élő Tar Károly pedig a több kultúra kapcsolatát elősegítőknek kijáró Egyetemes Kultúra Lovagja cím birtokosa lett. /(tge): Gaal György – a Magyar Kultúra Lovagja. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./2007. július 3.Az átlagos érdeklődő szintjén foglalkozó irodalomkedvelő ember – mondjuk Romániában vagy Magyarországon – vajon mennyit tud a Kárpát-medencén túl élő magyar alkotókról, művekről, kulturális életről, Bizony keveset, talán semmit. Az újságíró kezébe került az Ághegy c. gyűjtemény, a skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam két kötete. Mindegyik névjegyzéket tartalmaz a Skandináviában élő alkotókról. A 2006-osban 120 (!) prózaíró, költő, fordító, tanulmányíró, kritikus, közíró, kereken félszáz előadóművész (rendező, színész, ének- vagy mozgásművész), 22 film-, videó- és fotóművész, 75 képzőművész – festő, grafikus, szobrász, formatervező, textilművész, építész, restaurátor, művészettörténész, műkedvelő képzőművész –) szerepel! Alkotó emberekben nincs hiány. Ez az alkotógárda több országban szétszórtan él, egymástól sokszor meglehetősen nagy távolságra, a legtöbbjük között aligha van szoros és állandó kapcsolat. A 2004-es szám Tovább! c. indító írásában Tar Károly, az Erdélyből arrafelé vetődött újságíró, író, költő, az Ághegy most 70 éves szerkesztője összefoglalta a skandináviai magyarság kulturális törekvéseinek lényegét. “Az indulásunk óta eltelt két esztendőben műhelyépítéssel foglalkoztunk. Gyarapodó közösségünkben születésünkkel kapott tehetségünket, otthonról hozott, iskolákban ránk ragadt értékeinket és hitünket összeszedve irodalmi és művészeti alkotásainkat becsülő olvasótábort és anyagi támogatókat kerestünk. ” Nemhogy anyagi, de még erkölcsi támogatókra sem leltek. Félszáznyi előfizető támogatásával mégis megjelent hatszáz példányban. /Jámbor Gyula: Magyarul messze északon. Ághegy. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./2009. június 16.Az Erdélyi Szépmíves Céh 1924–1944, illetve 1990–1995 közötti időszakára vonatkozó emlékkönyv jelent meg Tar Károly szerkesztésében, az Ághegy Könyvek Közdok Kiadó gondozásában. Hasonló kiadványt a céh 1926-ban, 1930-ban, 1934-ben és 1937-ben jelentetett meg. A kötet korabeli dokumentumokat, leveleket, műpártolói körleveleket közöl, a marosvécsi helikoni találkozók határozatait és jegyzőkönyveit, a céh által kiadott könyvsorozatok címjegyzékét stb. tartalmazza. /Irodalomtörténeti emlékkönyv. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./2010. április 10.EmlékkönyvEzt a könyvet az Erdélyi Szépmíves Céh hagyományait (és az 1990-es újraalakulás utáni évek téblábolásából kivezető útkeresést) éltető igyekezet szülte – olvassuk az Előszóban. – A Céh 1926-ban, 1930-ban, 1934-ben és 1937-ben jelentetett meg hasonló kiadványt. De irodalompártolásra buzdító munkáját felmérő írásokat olvashatunk az 1930-tól kiadott kalendáriumokban is. Az újraalakulás után a Céh vezetését vállalók nem figyeltek eléggé a hagyományokra és ötletekben sem bővelkedtek, amelyek a külföldön is méltán híres könyvsorozat folytatásának gazdasági-szervezési ügyeit megnyugtatóan biztosíthatták volna. * Amikor Szőcs Géza az újraalakulás ötletével megörvendeztetett, folytatja Tar Károly, azt kérdeztem tőle, hogy Kós Károlya van-e vállalkozásához. Költői kérdés volt. Az eltelt öt esztendő alatt bebizonyosodott, hogy ziláltságunk miatt szervezésből elégtelenre vizsgáztunk. Levonva ebből a tanulságot, most, az újraindulás utáni első könyvsorozatunk végén, amikor fiókszervezeteinkre alapozhatjuk irodalompártoló munkánkat, szükségét érezzük annak, hogy alaposabban megismerkedjünk a Céh történetével, célkitűzéseivel, eredményeivel és hibáival. * Megállapíthatjuk, hogy a két világháború között az Erdélyi Szépmíves Céh mellett még sok más könyvsorozat indult, és más írói csoportosulások igyekeztek pótolni, kiegészíteni mindazt, amit a Helikon szerintük nem vallott és vállalt helyesen. Összeállításunk – a rálátást nyújtó évtizedekben – lehiggadt ellentétek végleges feloldására nyújt lehetőséget a különféle vélemények és megítélések egymás mellé állításával. Elfogultságmentességünket a fennen hirdetett erdélyi tolerancia ígéretes győzelmének igézetében tesszük a sajnos ugyancsak hagyományos klikkszellem mai erősödése ellenében. * Az Erdélyi Szépmíves Céh nem egy emberé, nem egy csoporté, hanem minden erdélyi irodalompártolóé. Felhasználható transzszilvanizmusunk értékeit úgy kell átmentenünk a valamikori jobb világba, hogy megmaradásunkat szolgálja. "Bele kell nézni az erdélyi életbe, mennyiben volt munkánk politikum, természetesen nem köznapi politikum, de politikum mégis annyiban, amennyiben a kisebbségi életnek talán a kultúra a legfontosabb területe. Ezen a területen sok tekintetben csak a mi erőnktől függ az építőmunka." Kós Károly hat évtizeddel ezelőtt, a kilencedik Helikon-találkozón elhangzott szavait idézzük figyelmeztetőül. És ajánlásul is arra, hogy a régiek tapasztalatait, az egykori küzdelmekhez sokban hasonló életünkben, Dsidát igenelve "mindig magunkért, de soha mások ellen" sikerrel hasznosíthassuk. Emlékkő ez a könyv is, amely az előttünk járók munkájához hasonlóan – jövőnket alapozza. – 1994-ben az Erdélyi Szépmíves Céh gyakorlatilag vezetés nélkül maradt – olvassuk aztán az alaposan megszerkesztett, de nagyon apró betűkkel szedett, mégis szép kötet végén. (Utószó helyett, 2004. június 30.) – Ekkor anyagi juttatás nélkül elvállaltam, hogy rendbe hozom a Céh kilencvenes évek elején összezilált szénáját. Ezt a könyvet kilenc hónapos intézői munkám közben állítottam össze, és 1994-ben képekkel és mellékletekkel, másolásra alkalmas átlátszó famentes (paus) papíron leadtam a kolozsvári Glória nyomdába. * Kós Károly idejében minden ötödik esztendőben készült egy, a Céh munkáját bemutató, a könyvkiadó munkájával elszámoló kötet. Ezt a hagyományt volt szándékomban követni. * Az egyik régi emlékkönyv 28.000 magyarországi előfizető nevét tartalmazza, fedőlapján pedig, a különleges oklevélszerű borítón, Kós Károly jellegzetes betűivel annak az olvasónak a neve áll, akinek ezt a díszes könyvet a Céh megküldte. Ez nyilván 28.000 kézzel címzett kötetet jelentett. * Merthogy eleink nagy becsben tartották a könyvkiadót pártoló tagságot. * Ezt szerettem volna magam is. Ezért terveztem és állítottam össze ezt a könyvet. Ez a kötet képezte volna a Céh belföldön és külföldön egyaránt fiókszervezetekbe tömörült tagsága további növelésének alapját. * Sajnos, nem futotta időmből, el kellett jönnöm, ott kellett hagynom Kolozsvárt, Erdélyt, hogy új életet kezdjek unokáim szolgálatában. * Reméltem, és azóta is remélem, hogy az Erdélyi Szépmíves Céh történetét dokumentumokban bemutató összeállításom, amely többek között tartalmazza a Céh által kiadott könyvek kiegészített címtárát, a Céh íróinak rövid szócikkekbe tömörített életrajzi adattárát is, egyszer majd napvilágot lát. Hiszen ahhoz, hogy intézőségem idején a munkatársaimmal toborzott kétezer-hatszáznyi pártoló tagon kívül Erdélyben, Magyarországon és a világ legkülönbözőbb országaiban továbbiakat is megnyerjünk az Erdélyi Szépmíves Céh tovább éltetése ügyének, nagy szükség lenne egy ilyen, a Céhet teljességre törekvő ismertetőre. * A könyv megjelentetését 1995-re terveztem. Az ESZC tagjai már nagyon várták, és követelték azt a beszámolót, amely a Céh ügyeit megnyugtatóan tisztázza, és jövőjéről, terveiről is bővebben szól. * Sajnos, az anyagiak hiánya miatt, az ESZC-nek ez a beígért könyve sem jelenhetett meg. Svédországból időnként hazatérve hiába szorgalmaztam megjelenését, erre azóta sem került pénz. Közben eltelt újabb hét esztendő. A Céh mindenféle nehézségei, mellőztetése ellenére még él, könyvei is megjelengetnek. * A hiányzó öt esztendőről, miután a Céh elnöke erről folyamatosan megfeledkezett, kérésemre, Kisgyörgy Réka, az ESZC utánam következő intézője elvállalta, hogy megírja a beszámolót, illetve a könyv utószavát. * Ez lehetett volna e kötet harmadik része. Erdélyi Szépmíves Céh 1924-1944 és 1990-1995 részek után magától értődően következnie kellene az 1995-2000, majd a 2000-2005 közötti évekről szóló beszámolóknak, dokumentumoknak. * Tavaly, miután Orbán János Dénesnek a nyakába szakadt a Céh minden elhanyagolt ügye, őt kértem arra, hogy hasznosítsa, fejezze be munkámat. Remélem, hogy előbb-utóbb ez is sikerül neki. Addig is a Magyar Elektronikus Könyvtár révén és segítségével kívánom az érdeklődők elé tárni a megismerésre mindenkor érdemes, dokumentumokból álló Céh tanulságos történetét. * Van egy Utolsó utószó is, ez így zárul: "Végül ezt a könyvet a szerkesztő által alapított skandináviai Ághegy-Liget Baráti Társaság és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága támogatásával sikerült nyomdába küldenünk az Ághegy Könyvek ötödik, egyelőre kis példányszámú köteteként. Összeállítója reméli, hogy valamikor nemcsak a benne összegyűjtött dokumentumok tájékoztató jellege, hanem gyakorlati útmutató jellege miatt is hasznát veszi a bizonyára hálás utókor. Az Erdélyi Szépmíves Céh történetének tanulságaira minden bizonnyal nagy szüksége lesz majd az utánunk igyekvőknek. Lund, 2009. január végén." * Erdélyi Szépmíves Céh Emlékkönyv 1924–1944, 1990–1995. Összeállította Tar Károly, Ághegy Könyvek, KÖZDOK B.D. Népújság (Marosvásárhely) 2013. június 10.Magyar Művészetért Díj Ütő GusztávnakÁtadták Budapesten a Magyar Művészetért Díjakat, Ütő Gusztáv sepsiszentgyörgyi képzőművész mellett Lendvay József hegedűművész, Nagy Ervin színművész, Schilling Árpád rendező, Szórádi Zsigmond szobrászművész vehette át a rangos kitüntetést. A Magyar Művészetért Posztumusz Díjat Jakobovits Miklós festőművésznek, a Petőfi Sándor-díjat a délvidéki Petőfi Sándor Kultúregyesületnek ítélte a kuratórium. Árpád fejedelem-díjat kapott Vizi E. Szilveszter a magyar tudományos életben elért világhírű eredményeiért. Ex Libris Díjban részesült a délvidéki Bogdán József pap költő, Dinnyés József előadóművész, az Eszéki Magyar Tanszék, a brünni Kazinczy Ferenc Diák Kör, a Krónikás Zenede, a Muzsikás együttes, a kárpátaljai Nagy Béla református főgondnok, a Prágai Tükör, Salamon Beja zeneművész, Sidi Péter sportlövő-világbajnok, a nagyváradi Szigligeti Színház és Meleg Vilmos színművész, Tar Károly író és Tokaj városa. (-kas) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. június 15.A Toll védelmeÖtödik évfolyamához érkezett a székelyudvarhelyi folyóirat Kisiskoláskorom kedvenc tárgyai közé tartozott a háromszínű golyóstoll, amely egyetlen érintésre pirosban vagy zöldben folytatta a megszokott kék sorokat. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll ennél sokkal több árnyalattal lepi meg minden negyedévben olvasóit a legfiatalabb "Tollforgatóktól" a szépkorúakig. Az ötödik évfolyamához érkezett irodalmi, művelődési folyóirat az – idén huszonkettedik évébe lépett – udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó sajtóterméke különös szépségű, váratlan virágként született 2009-ben, akkor, amikor már a médiavilágban is érzékelhetővé váltak a gazdasági válság jelei, a meglévő irodalmi- művelődési lapok köré csoportosult szerzők és olvasók köre pedig rég körvonalazódott. Szükség, igény volt rá mégis. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogyaz elmúlt fél évtized alatt egyszer sem kellett megtorpannia, sem minőségében, sem terjedelmében nem érintették az anyagilag, eszmeileg egyaránt nehéz idők mellékhatásai. Ötödik évfolyamának első számában megtaláljuk az induláskor "megkóstoltatott," azóta egyszer sem nélkülözött rovatokat – Anyanyelvünk épségéért, Írók a szülőföldről, Irodalomtörténet, Sajtótörténet, Múzsa és Lant, Híres magyar múzsák, Filozófia, Élő néphagyományok, Hit és üzenet, Élő tudomány, Erdélyi Toll – gyermekeknek –, az első ötvenegynéhány oldalon, a szintén ismert és kedvelt Műhely rovatban pedig Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján címmel Beke Sándor főszerkesztő 2012-ben kiadott interjúkötetének első fejezete olvasható. Mi módon befolyásolta az 1989 utáni romániai magyar sajtó az alkotói pályák alakulását, milyen emlékeket idéz a rendszerváltás után megjelent Székely útkereső, mi a jelentősége a 70-nél több magyar írót "egy közös erdélyi asztalhoz" ültető Erdélyi Tollnak? – jeles írók, költők, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, szerkesztők véleményét ismerhetik meg minderről a kötet, illetve a lap olvasói. Ezen gondolatokból válogattunk: "Szomorúság és életbizalom: ez jellemez ma minden szellemi igényt, mert nem lehet nem észrevenni etnikai sorvadásunk aggasztó tüneteit, ugyanakkor kötelességünk és felelősségünk a jövőteremtő munkálkodás. Ez a kötelességéthosz fűti az Erdélyi Toll működtetését is, színvonala, jellege, holdudvara pedig nyilván egyre feltűnőbb lesz az erdélyi és egységes Kárpát-hazai kulturális magyar ég-boltozat alatt." (Bertha Zoltán), "Megőrzésre, továbbadásra méltó szellemi táplálék gyermeknek, fiatalnak és idősnek egyaránt." (Sipos Erzsébet), "Nekem személy szerint a reményt jelenti, hogy Erdélyben (és persze, Székelyföldön) továbbra is szükség van az írott szóra, a nyelvre, az irodalmi alkotásra." (Demeter Attila). Sorozatban közölt prózaanyagával – Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Balázs Sándor: Köznapi filozófia, Bustya Dezső: Tűnődések – számomra a folytonosság ígéretét sugallja, egyfajta biztonságérzetet kelt az ötesztendős Erdélyi Toll. Olyan érzés ez, mint amikor valaki több hónapos távollét után hazatér, és mindent a helyén talál. (A tartalomból: Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján (I.), Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin (VI.), Pomogáts Béla: A helikoni költészet, Bárd Oszkár: Kell lennie, Madách Imre: Isten keze, ember keze, Málnási Ferenc: "Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál", Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet, Pomogáts Béla: Búcsú egy műhelytől, Kozma László: Szabó T. Attila, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében (XII.), Brauch Magda: Nyelvi illem – régen és ma, Bertha Zoltán: Magyarság és emberség, Brauch Magda: Erzsébet asszony, Balázs Sándor: Köznapi filozófia (VI.), Ráduly János: Népies rabversek 1897-ből, Szőcs Katalin: Az élet virága (I.), Sebestyén Péter: Húsvét, az ünnepek ünnepe; Feltámadás; Látta és hitt, Bustya Dezső: Tűnődések (IV.), Zsigmond Enikő: Milyen gát a Bogát-dombja, küszöb-e a Gréces-tető? A Múzsa és Lant rovat szerzői: Albert–Lőrincz Márton, Barabás István, Beke Sándor, Bodó Márta, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Demeter Attila, Elekes Ferenc, Eszteró István, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Ilyés András Zsolt, Kamenitzky Antal, Kiss Lehel, Komán János, Kozma László, Molnos Ferenc, Mester Györgyi, Mészely József, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Pálffy Tamás, Ráduly János, Tar Károly. Az Erdélyi Toll – gyermekeknek rovatban Barcsay Andrea-Krisztina, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Kiss Lehel, Kozma László, László László, Mester Györgyi, Mészely Adél, Mészely József, Nagy Székely Ildikó, P. Buzogány Árpád, Tar Károly írásai szerepelnek.). nszi Népújság (Marosvásárhely) 2013. szeptember 11.Magyar állami kitüntetéseket adományoztak erdélyi személyiségeknekA magyar államalapítás ünnepe alkalmából Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta a Fehér megyei Türben szolgáló Kémenes Lóránt Zoltán római katolikus plébánosnak és a Gyergyószentmiklóson élő Kis Portik Irén néprajzkutatónak. Áder János a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Brassai Attila Miklósnak, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, a Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténésznek, szerkesztőnek. Ugyancsak kitüntetésben részesült a Csíkszeredában élő Beder Tibor nyugalmazott tanár, a Julianus Alapítvány elnöke, a Marosvásárhelyen élő Csíky Boldizsár zeneszerző, a Csernátonban élő Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus, helytörténész, a Marosvásárhelyen élő Kovács Levente rendező, színészpedagógus, a Marosvásárhelyen szolgáló Papp László római katolikus plébános és a Sepsiszentgyörgyön élő Szilágyi Zsolt zenei író, előadóművész, karnagy. Nekik a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta a magyar államfő. A kitüntetések ünnepélyes átadására Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a Lázár Házban található dísztermében (Gál Sándor utca, 9 szám) kerül sor ma, szerda délután 6 órától. Szintén erdélyi kitüntetett még a Svédországban élő, de kolozsvári származású Tar Károly, a Magyar Liget és az Ághegy című skandináviai magyar családi, irodalmi, művészeti lap alapítója és szerkesztője, aki szintén a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesül. Forrás: net.jogtar.hu Erdély.ma 2013. október 31.Kötelékek – kézfogásokOktóberi napjaim, napjaink Amikor még nem volt internet, illetve számítógép, de tévé sem – az én gyermekkoromban mindenesetre így volt –, szülői kézfogással vagy már önállóan járkálva az utcán, olvastuk az üzletek cégtábláit, a feliratokat (többnyire magyarul); tanultuk a szavakat, a jelentéseket. Bő hetven év múltán is megmaradt bennem ez a szokás, ránézek a legkülönbözőbb kiírásokra, próbálom továbbgondolni őket. Igazi vénasszonyok nyarán (indián nyári napon?) buszra várva, a következő szövegen akadt meg a tekintetem: „Spală româneşte”. Keresem ennek a (mosópor-reklámnak szánt) mondatnak az időszerű (korszerű?) magyar értelmezését. Moss románul? Tisztára mossa a szennyest? Eltünteti, amit kell? És persze hozzágondolom a magyar megfelelőket autonómia-igényünk szellemében, no meg, a „magyar gyerek gyógyítja”-szerű régebbi meg az újabb fordulatokat, hiszen mi is tudunk mindenfélét, akár ma használatos magyar reklámszöveget, nemzeti szabadságharcosat. Még csak nem is kell feltétlenül a futballpályákra kimennünk. Itt vagy ott hátat fordítani ilyen vagy olyan himnuszok elhangzásakor. 2013 októbere annyi élményben részesített… Sokunkat. Futball-beszéd (és hallgatás) Hallgatni arany! – szoktuk mondani. Persze nem mindig van így. Ám akinek ég a háza, inkább hallgasson, mintsem próbálja dicsekvéssel, hazugságokkal elfedni a valóságot. De jobban teszi, ha erőt vesz magán, és keresi a bukássorozat valóban nem könnyen megtalálható okait. (Legyen ő válogatott labdarúgó, edző, szövetségi kapitány vagy éppen vezető politikus.) Ez most éppen magyar kérdés, ha azonban valaki az észtek elleni „győztes” román meccset nézte, az Andorrával „sikeresen” megvívott, ugyancsak szégyenletes szereplésünk helyett (vagy közben), és hallotta a bukaresti szurkolók saját csapatuknak szóló füttykoncertjét, ráadásul a magyaroknál még mindig jobb román (külföldi légiósokkal hasonlóképpen teletömött) klubcsapatok szereplését követte – hát az akár romániai (román) hazafiként sem lehet büszke. Viszont egy görögökkel megvívott sikeres novemberi selejtezőt követően felbúg(hat) a „nagyok vagyunk” nemzeti himnusza. Mi egyelőre a bukaresti „saját” szégyent (0:3), a magyar válogatott minősíthetetlen teljesítményét követő újabb, amszterdami megalázást, az 1:8-at nyalogatjuk körül. És természetesen vitatkozunk – a Kolozsvár Társaság rendezvényén is – kolozsvári, úgymond első osztályú csapataink állapotán, gondjain, a köztük feszülő gyűlölségen. No meg nosztalgiázhatunk, ifjú korunkra emlékezve, amikor Kolozsvár főterén a mikrofonból Szepesi György közvetítése szólt, az aranycsapat világsikerét kürtölve világgá – és ez városunk lakóinak másik részét nem háborította fel… (Jelenből nézve, magyar szurkolói szemmel: alighanem biztatóbb lehetne egyelőre más labdajátékhoz pártolni: mondjuk kézilabdához, vízilabdához.) Iskola, egyetemi beszéd A szégyen után a dicsőség – bár ez is kicsit régebbi. Nem kell egészen az iskoláig visszamenni (noha megtehetnénk), egyetemi szinttől fölfelé haladhatunk ezúttal. Némiképpen a sporttal, labdajátékokkal is kapcsolatba hozható (és ebben bizonyára egykori iskolánknak, a kolozsvári Református Kollégiumnak, az államosítást követő években továbbélő sportos hangulatnak is szerepe volt). Kelemen Árpádról van szó (1932–1997), az ő magasra ívelő (nem mellesleg sportos) életpályájáról, amely a városhoz közeli Kajántóról indult, és nyugat-európai, amerikai állomásokon át Kolozsváron zárult. Aknamezőn – a hírnév felé, így jellemezném ezt az életutat, hiszen Gheorghiu-Dej és Ceauşescu Romániájában, különösen egy Kelemen-fajtának, aknákkal telepített talajról kellett elrugaszkodnia; innen jutott nemzetközi hírnévre a műszaki életben, kolozsvári műegyetemi tanárként, elismert, többszörösen kitüntetett feltalálóként. Az ő emlékére most kiadott kis kötetben elmondhattuk, hogy a diktatúra, a nemzetiségi elnyomás legsötétebb éveiben Kelemen Árpád azon kevesek közé számított, akiknek sikerült áttörni a bezártságot, táplálhatták a még hinni tudókban a reményt, hogy a falak nem véglegesen, végzetesen vesznek körül minket. A Kolozsvár Társaság az Októberi Napok keretében mutatta be a Kelemen Árpádról készült könyvet – és adhatott örömteljes hírt (az aranymisés római katolikus pap Jakab Gábornak köszönhetően) arról, hogy a már-már teljesen elöregedő faluban, Kajántón valami új kezdődik, egy összetartó fiatal (ferences) közösség helyválasztása folytán gyerekek tölthetik meg a templomot. Demográfiai szempontból érdemes bővebben foglalkozni ezzel az új jelenséggel, hogy egyes Kolozsvár környéki (vagy már éppen ide kapcsolódó) falvak magyar lakossága növekedőben van; Szászfenes és Kisbács ebben a tekintetben egyre többet hallat magáról. Szobrok beszéde Itt vannak még közöttünk néhányan az ötvenhatosok közül, faggathatjuk őket, de már gyakoribbak az alkalmak, hogy az emlékművek előtt idézzük fel, az 50. évfordulón is túljutva, ami több száz kilométerre tőlünk, illetve ami itt, velünk történt. A Kolozsvár Társaság igyekszik élni a lehetőséggel, hogy a közös emlékezés valóban a közösségünké legyen, maradjon, a megosztás ne érvényesülhessen a sétatéri 1956-os emlékmű körül. Így történt ez 2013. október 23-án is. És így történt Sztánán, valamivel korábban, ahol ugyancsak sok százan álltuk körül Kós Károly mellszobrát, Gergely Zoltán kitűnő alkotását. A kazettás mennyezetű kis református templom természetesen szűknek bizonyult a vendégek és helybeliek valamennyijének befogadására, de méltó hátteret biztosított és biztosít most már folyamatosan a találkozásnak Kós bronzba örökített arcmásával. Ha egy szobor valóban sikerült, akkor a választott anyag (fa, kő, bronz) magát az embert jelenti. Kós Károly életművéből számos motívumot lehetne kiemelni – Gergely Zoltánnak a lényeget sikerült megragadnia: a tartást, az életmunkára elkötelezett (Kós kedvelt kifejezése), a közösségnek tartozó és tartozását megfizető embert. Ahogy Markó Béla, a Kós Károly Alapítvány elnöke a szoboravatáson kifejtette: Kós alkotása – maga az élete. Ez persze nem kisebbíti a részek, a részletek jelentőségét. Tudjuk, a Kós-életműben nem kicsiny „részlet” az Erdélyi Szépmíves Céh létrehozása és eredményes működtetése két évtizeden át (1924–1944). Az idei október hozadéka (nekem), hogy az 1928-ban születettekről, és velük, a most 85 évesek köztünk lévő három képviselőjével (Dávid Gyulával, Balázs Sándorral és a Kriterion volt műszaki szerkesztőjével, Bálint Lajossal) beszélgetve szükségszerűen került szóba könyvkiadásunk, mindenekelőtt a Domokos Géza nevével összefonódott Kriterion. S ha nem is a Kolozsvár Társaság nyilvánossága előtt, azt követően egy baráti beszélgetésben és a Tar Károlytól kapott ESzC Emlékkönyvbe belelapozva továbbgondoltam az örökség súlyát. Az Ághegy Könyvek sorozatát szerkesztő, ma Svédországban élő, hazalátogató, magát változatlanul erdélyinek valló Tar Károly (1969-ben kisregénnyel mutatkozott be a Forrás-sorozatban) a pár éve kiadott Emlékkönyv előszavában Kós Károlyt és Dsida Jenőt idézi, a „mindig magunkért, de soha mások ellen” szellemében. Minthogy pedig összeállításában az 1924 és 1944 közé helyezhető Szépmíves Céh megnevezése alá egy másik, ma már kevéssé számon tartott dátumot is beidéz (1990–1995), nyilván nem kerülheti meg a ’89-es fordulatot követő kísérlet megidézését. Azt gondolom, ez az igazi érdekessége, újdonsága ennek az Emlékkönyvnek. Ne menjünk bele a részletekbe (hiszen ez messze vezetne), idézzünk azonban néhány mondatot az újjáalakulni akaró ESzC hajdani intézőjének, Tar Károlynak a bevezetőjéből: „Amikor Szőcs Géza az újraalakulás ötletével megörvendeztetett, azt kérdeztem tőle, hogy Kós Károlya van-e vállalkozásához. Költői kérdés volt. Az eltelt öt esztendő alatt bebizonyosodott, hogy ziláltságunk miatt szervezésből elégtelenségre vizsgáztunk.” A vizsgázás, az összeméretkezés: nehéz ügy. Így van ez a szobrok esetében is. Nem kerülhető meg a kérdés az új (kolozsvári) Bethlen Gábor-szoborral kapcsolatban sem. Aligha kérdőjelezheti meg bárki is örömünket azon, hogy a Nagy Fejedelem egész alakos megjelenítésével most már bármikor találkozhatunk a Kétágú templom előterében, pontosabban attól kicsit jobbra, a szomszéd kerítése felé és így sajnos háttér nélkül – vagyis nem úgy, ahogy a kiváló Márton Áron-bronzalakot láthatjuk (Bocskay Vince alkotását) a Szent Mihály-templom monumentális gótikájához illesztve. De be kell vallanunk magunknak, hogy a Péterfy László erre az alkalomra bronzba öntött (régebbi?) makettje nyomába sem lép a Kós András alkotta tömbszerű Bethlen-szobornak, amely nem is olyan rég Nagyvárad büszkesége lett, ráadásul köztéren (nyilvános parkban). Ebből a szoboralakból, a Péterfyéből éppen a monumentalitás, az erő sugárzása hiányzik. Viszont szép beszédeket hallgathattunk az avatóünnepségen – nem utolsósorban Böjte Csaba ferences atyától, a Tőle mindig hitelesen hangzó összetartozásról. Brassó, Székelyudvarhely A két város csak az én októberi napjaim emlékében állítható így egymás mellé. De hát ez is valamilyen összetartozás, egy-egy közösség súlyáról, kísérletéről szól. Brassóban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Köre tartott konferenciát („Protestánsok a Kárpátok alatt”), a Barcaságra, a magyar–szász kapcsolatokra összpontosítva. Itt sajnos kevesen voltunk, még a Brassói Lapok sem tekintette saját ügyének, legalábbis „helyi érdekességnek” a rendezvényt. (Pedig tehette volna több okból. Én személyesen Ritoók – Miess G. – János nevét említeném, a szász–magyar kapcsolatok kutatójáét, aki mielőtt a Korunk szerkesztőségében felelős titkár lett volna, a BL előd-, illetve köztes hetilapjának, az Új Időnek volt irodalmi szerkesztője.) Azt gondolom egyébként, hogy ez az Erdélyi Kör mint egyfajta szellemi fórum Erdély-szerte, így persze Kolozsvárt is több figyelmet érdemelne. Utóvégre az EPMSZ (a svájci bejegyzésű anyaszervezet), Cs. Szabó László és Szabó Zoltán európai szellemiségében, Erdélyt is jelentheti – semmiképpen nem májusi utazási lehetőség Nyugatra vagy Délre kirándulni szándékozóknak, az Akadémiai Napok alkalmából. Székelyudvarhely szerényebb, ám úgy is írhatnám, rátartibb erdélyi város, legalábbis magyar nézőpontból. Ugyan az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány sem túl gyakran hallat magáról, de most már honlapja van, frissül, a „székely anyaváros” polgármesteri hivatalának dísztermében pedig az évi díjosztó ünnepségre többnyire megtelik a terem – olyankor is, amikor párhuzamosan színházi műsorok folynak, vagy a korábbi polgármester, Szász Jenő programja zajlik éppen. Nincs nagy hírverése országosan az EMIA tevékenységének, pedig ez is nemzetstratégia, hogy például évről évre egy – tőlünk nézve „határon túli” – magyar irodalmár kap Hídverő gyűrűt, az erdélyi irodalom népszerűsítéséért. Tekintélyes az eddigi névsor, olyanokkal, mint Ilia Mihály, Pomogáts Béla, a néhai Görömbei András – most a kecskeméti Forrás főszerkesztője, Füzi László irodalomtörténész csatlakozott a „meggyűrűzöttekhez”. Irodalmi beszéd, színházi beszéd Mióta – második éve – van erdélyi színházi folyóiratunk (a 2013. őszi számot vehettük legutóbb kézbe), joggal várjuk, hogy saját dilemmáinkra is kapjunk szakavatott választ valamelyik ifjú színikritikusunktól. Ők ugyanis már erre a pályára készültek, nem mint mi, akik évtizedekkel korábban rándultunk át (alkalmilag vagy tartósan) erre a területre. Bevallom, olykor vitatkoznék a Játéktér alapszerzőivel, vagy „kiegészítő” kritikát volna kedvem írni, amikor például Bogdán Zsolt kitűnő Dsida-versmondásának méltó visszhangját keresem. Legújabb – októberi – színikritikus-ingeremet a kolozsvári magyar színház két utóbbi előadása váltotta ki, természetesen más-más formában. Előrebocsátom, nem a színészekkel van vitatkoznivalóm, ők nagy többségükben (megítélésem szerint) most is tették a dolgukat, néha nagyszerűen. Mindenekelőtt szerző és színpad, szöveg és játék(lehetőség) viszonyát tenném szóvá, akár terjedelmesebb tanulmányban – ha futná időmből. (És szakértelmemből?) Az egyik érintett Bohumil Hrabal és az Őfelsége pincére voltam színpadi adaptációját végző, szintén cseh David Jarab s a prágai rendező, Michal Dočekal. A másik Demény Péter. (Vele akár négyszemközt is megbeszélhetnénk a dolgot – tehettük volna már Brassóban, ha látom az itthoni próbákat –, Kolozsvárt pedig majd bizonyára találkozunk, vitatkozunk barátilag.) Nem vitatom akár Shakespeare, akár Caragiale vagy Örkény szövegének új (rendezői) értelmezésének jogosultságát. De azt már igen, hogy Bohumil Hrabalból, a sajátosan cseh (közép-európai?) humorú prózaíróból harcos antifasiszta és antikommunista, közhelyesen exklamáló színpadi szerzőt faragjanak. Változatlanul azt gondolom, hogy a filmes Jirži Menzel érti jobban Hrabalt, mint Jarab vagy Dočekal. Ráadásul a maga módján izgalmas (és lírai) Hrabalból hellyel-közzel tucatszerzőt csináltak, aki ráadásul olykor már vontatottá, unalmassá válik szövegével a színpadon. Szerencsére Bogdán Zsoltnak a főszerepben (Jan Dite) mindvégig van hitele, tartása, hosszúra nyújtott néma jelenéseiben is. Bíró József a Cseh Köztársaság elnöki minőségében kiváló epizódalakítást nyújt; francia professzorként viszont szánalmas szürkeségre van kárhoztatva. (Nem folytatom.) Demény Péter bemutatkozása színpadi szerzőként, úgy vélem, felemásra sikerült a Stúdió klasz-szikus-polgárira „varázsolt” kisszínpadán. Nem a rendezőt, még kevésbé a színészeit hibáztatom. Panek Kati remek volt, sajnálhatjuk, hogy ritkán látjuk nagytermi előadásban vagy a Stúdió színpadán. És a társakkal sem volt semmi baj. A kétségtelenül igényes, irodalmi (írói) szövegből hiányzott az átütő drámaiság. Demény drámai helyzetet képzelt el, prózai olvasatban ez nyilván meg is van – a színen ez kevésnek bizonyult. A Bolero egyelőre inkább a prózaíró (és költő) Demény tehetségét sejtette meg újra. Talán lesz folytatás igazi drámában, majd színpadon is. Októberre jön november, december, 2014 január, új októberek. Új (értőbb?) kritikusokkal. Kántor Lajos Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-30 | 31-39
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
